Város

A hely, ahol a halandók laknak. Harctere lehet az angyalok és démonok harcának egyaránt!

*Végre megszabadulhatott a követőitől... egy nyugodt, békés helyet talált. Az azonban feltűnt neki, hogy a város határáig még a nyomában loholtak, onnantól viszont, mintha a senki földjére érkezett volna. Se egy mozgó alakot, se pedig hangot nem hall... csak az üres város némasága ordít itt. Mindez lényegtelen jelenleg. Csak az a fontos, hogy itt talán felejteni tud, és ki tudja... esetleg még családja is lesz, majd elválik, bár nem úgy néz ki ez a hely, mint ahol százával mászkálnának a jobbnál jobb pasik. Egyelőre a magány tökéletesen megfelel számára, nem óhajt senkit közel engedni magához, már sok volt így is a jóból...
Nesztelen sétája közben az álmos, szürke házakat kémleli, mintha mindegyik egy saját történettel rendelkezne. Igazán érdekfeszítő az épületek lajstroma, ám... gondolat világából síró-rívó-nyöszörgő hang zökkenti ki. Egy öregasszonyt hall, amint (nagy nehezen kivette) démonról beszél, meg sötétségről. Lehet, nem volt jó ötlet egy olyan városba jönni, ahol mindenki (már ha van mindenki egyáltalán) totál hibbant. Az utcák árnyékosabb részein tökéletesen kivehető a lemenő nap fényében a vér-tarka foltok. Egy pillantással jutalmazza őket, sem félelem sem egyéb ezzel kapcsolatos érzelem nincs most benne... *

*Mondhatni, szokásos sétáját járja a halandók városában. Arcába csuklyát húzott, és mindenhol máshol is csak egy fekete köpeny az egész teste. Az erdő felöl érkezik, így a köpeny alatt mindenhol tocsog a ruhája a vérben. Volt egy kis.. nézeteltérése. Egy sikátorban egy frissnek tűnő férfi végégméri őt, de ez Zagrosnak egy csöppet sem tetszik. Lemutat a földre két ujjával, közben a férfi követi tekintetével az ujjak irányát. Hirtelen mozdulatot tesz, mintha ki akarná szúrni a férfi szemeit, de végül megállnak a kezei útközben, és csak nevetni kezd. Zagros magára hagyja az értetlen halandót, de alig, hogy befordult a sarkon, írdatlanul hamis sikítás töri meg a várost ködös csendjét. A férfi szemét két csont nyomta ki - belülről. Persze, ezt a démon nem láthatta, csupán tudja. Mivel az ő műve.*

*Még egy nem pont kedves kis városhoz tartozó sikoly, vagy inkább ordítás, mivel férfitól jött. Echidna megáll egy pillanatra, majd vállat vonva folytatja tovább az útját. Egy éjszakát eltölt itt, aztán megy tovább, nem tetszik neki, hogy őrültekkel van körülvéve... Bár a hely egyedisége, hogy kihalt (legalább is annak tűnik) ez igazán jól jönne most neki, de nyugalomra van szüksége, nem pedig elmeháborodottakra. Mielőtt azonban szállást keresne, leül a járda szélére és maga előtt a csatornafedelet bámulja, minden ok nélkül. Az sem zavarja különösebben, hogy vöröses folyadék szivárog bele a lefolyóba... teljesen meg van halva lelkileg, tehát a félelem nem úr számára.*

*Egy öregasszony akar neki menni Zagrosnak, de a démon nemigen vesz tudomást róla. majd a fejébe néz, és egy lányt lát benne, és annak az értelmetlen arckifejezését, amiért nem retteg. Nem hisze a démonokban, mi? Az öregasszony fejét egy pillanat alatt elválasztja a törzsétől, majd a fejet az ideges lány elé gurítja. Biztos érdekesebb, mint a csatorna bámulása céltudatlanul. Közben az est egyre csak közeledik, így Zagros - kihasználva a köd erejét - távolról figyeli a lányt reakcióját. Egyelőre nem veszi fel a nyílt kontaktust.*

*Meg kell hagyni, egy elé gurított fej azért megremegteti az öntudatát, meg a félelem is megkönyékezi őt, de még mindig nem annyira, mint amennyire egy ilyen esetnél elvárható lenne. Most a fejet nézi, felismeri benne az öregasszony képét, akivel az imént találkozott, de sem sajnálatot, sem egyeben nem tanusít felé. Azok után, amiken keresztül ment, ez nem meglepő... Felemeli a fejét és körbetekint, de nem lát senkit, ezért átkarolja a térdeit, és az asszony kifejezéstelen arcát nézi, az üveges szemeit és a rémület csillogását bennük*
- Szabadnaposak az ápolók vagy mi a fene folyik itt?
*morogja magának, miközben megremeg... mert gyorsan hűlni kezdett a levegő és ez a köd. Mint egy horrorfilm... legalább is abba beleillene*

*Még mindig nem elégedett. A fej általában jobban szokta sokkolni az embereket. Látványosan töprengeni kezd, bár hiába, hiszen a ködben senki sem figyel rá. vagy ha figyelnék se látnák őt. Idő közben a fej apró lábakat növeszt, és eloldalaz, akár egy rák, végül a csatornában eltűnik. Majd egy apró vércsík a lány mellett kezd úszni a csatorna felé, de nem lehet tudni, hogy honnan jön, mivel a vérfolyam forrása ködbe vész. A vér egyre erőteljesebb lesz, míg végül Echidnát is megtalálja.*

*Hát nem igaz már, hogy nem lehet nyugta az embernek... Ezért érdemes volt ide jönni... viszont a kíváncsisága erősebb a morcosságánál, szóval követi a vér útját a ködbe, egészen addig, míg egy alakot nem vél felfedezni. Nem volt nehéz megpillantani őt, hiszen ott sötétedik mint egy mumus. Felvont szemöldökkel kémleli az idegent, bizonyára egy a sok őrült közül ő is... már nem is nézi a vért, ami ide vezette, csak a "valakin" nyugtatja a tekintetét... majd hátat fordít és az ellenkező irányba indul minden szó nélkül. Elvégre, nem kell neki beszélgetnie senkivel... az itteniek közül.*

*Úgy látszik, mégis csak ért valamit, amiért összemocskolta a kezét. A lány pont egy mészárszékké átalakított városrész felé tart. Előbb-utóbb biztos megbotlik egy kilógó lábban, és még a köd sem elég sűrű ahhoz, hogy annyi hullát lásson egyszerre, mint még életében ezelőtt soha. Zagros csöndes léptekkel követi őt, de úgy, hogy ha Echidna megint rá emelné a tekintetét, ne vegye észra, hanem egyszerűen csak képzelődjön, és ne lásson senkit.*

*Pár perc nyugodt séta után mintha valami ártérre érkezett volna. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy tocsog a vízben... de nem érdekli tulajdon képpen. Azt meg egyelőre nem tudja, hogy vér az a víz. A megjósoltak alapján meg is botlik hamarosan, elterül a nedves aszfalton szép sebet szerezve, de ez az, ami jelen esetben nem érdekli. Elkerekednek a szemei, amint kicsit felemeli a fejét, és szinte egy mezőt lát, halottakból a köd függönyön át. Rémületét próbálván leküzdeni, mozgásra készteti magát. Feláll, megkapaszkodva a közeli ház falába, keze nyoma ott marad rajta, de nem figyel rá.. ehelyett inkább föntről szemléli a csatateret. Lehet, hogy ezek még nem tudják, hogy vége a háborúnak? Itt gyilkolják egymást az Isten háta mögött, mert a futár bizonyára nem volt képes elhozni a levelet... hogy nincs okuk harcolni, mert béke van? Vesz egy mély levegőt, de lehet, hogy nem kellett volna. A vér szaga keményen arcon csapja, szemei előtt megjelenik a kép, amint saját szobájában vér borít mindent. Mintha megfagyott volna a levegő... nem akar emlékezni, azért jött el otthonról... de ez lehetetlen ezen a helyen, ahol a vér mindent beborít. Lábai elgyengülnek, leroskad a földre a fal mentén...*

*Közelebb merészkedik Echidnához, hogy még jobban átérezze a szenvedését - és hogy abból szerezzen erőt. A rettegésből. Elkezd körözni a lány körül, vagyis csak fél köröket tesz, mivel a ház falán még nem tud átmenni - legalábbis a szó szoros értelmében nem. A lány fejében lévő emlékekben matat, újra és újra felhánytorgatva azokat. Nem, kicsit sem ismer kegyelmet. Közben az egyik hulla megfogja Echidna lábát, és próbálja a lányhoz húuni magát.*

*Illúzióiból, emlékeimből a hulla ragadja ki, mikor a lábára tapad. Pár másodpercig csak nézi őt üresen... aztán meg megpróbálja leszedni magáról, de mikor rájön, hogy ez nem olyan egyszerű, akkor ismét felpattan a földről, és nem kímélve a halottat, rátapos másik lábával a kezére, hogy eltörjön a csontja. Na ez elméletben még jó is, csak gyakorlatban nem kivitelezhető, hiszen egy nőben nincs akkora erő, hogy gondosan elhelyezett, és nem kellő szögben lévő kart el tudjon törni*

*A csukyla alatt elmosolyodik, kezdi élvezni a műsort. A közeli hulláknak ad egy kis erőt, így a többiek is becsatlakoznak a játékba. Konkrétan maguk alatt akarják tudni Echidnát, úgy, hogy ne tudjon onnan mozogni. Hm, nem valami gyors halál, de annál nagyobb szenvedés. A zombik nem állnak lábra, hanem csak másznak a lány felé, hogy betemedhessék. Egyre feljebb és feljebb nyúlnak, hogy lerántsák őt. Jobban mondva belerántsák a hulla- és vértengerbe.*

*Eleinte még próbál tenni az ellen, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe, de amikor már a nem tudni hanyadik halott is érte nyúl, egyszerűen nem tud mit tenni halandó mivoltjából. Elengedi magát, és hagyja, hogy a földre rántsák őt. Mikor kinyitja a szemét egy fél fejű izé hörög rá egészen közelről, mintha nevetne rajta, aztán már csak azt kell észlelnie, hogy beleharapnak. Felsikolt, nincs az az ember, aki ilyet kibírna, főleg nem egy olyan sokk után, amin nem is olyan régen esett át.*

*Szíve szerint magára hagyná a lányt, már mint eredeti felállásban. De aztán megáll, és csak távolról nézi, amint a zombik teljes kicsi a rakást játszanak a nő felett. Töpreng, és vívódik egyben. Ha Harlequin itt volna, biztos valami végtag szaggatót vagy vérfröcskölőt találna ki. De most nincs itt, és ez Zagros menete. Addig ácsorog ott, amég a lány elájul. Leállítja a zombikupacot, és azok leforognak Echidnáról. Elteleportál, magára hagyva a lányt. De kb fél percre rá, Echidna is követi őt eszméletlenül, mit sem sejtve az egészről.*

*Már jópár órája bolyong a városban, össze-vissza, de mindig visszatér valahogy a központba. Pedig nem akar, és azt sem tudja, hogy mit szeretne, meghogy merre mehetne tovább, itthagyva ezt a furcsa helyet. Mivel már egy ideje sétálgat körbe-körbe, leül egy padra, hogy pihenhessen egy kicsit. Később újra elindul.*

*Nem rég érkezett a városba, első sétája során már sok mindent megtudott erről a helyről. Saját magát lepte meg igazán azzal, hogy nem ijedt meg a démon históriáktól és egész gyorsan elfogadta, hogy innen nincs kiút, persze csak azután, hogy ellenőrizte ezt saját maga. Most, a téren vág át, közben tekintete egy nőre esik. Kirívó a megjelenése, és a vörös haj... szinte szemet vonzóan gyönyörű. Nem tehet ellene semmit, lábai maguktól irányítják hozzá*
- Szép napot, kedves.
*köszön kis fáziskéséssel, meg egy mosollyal*

-Kedves? Ez fura. *valahogy így még sohasem szólították, ezen meg is lepődött, de nem foglakozott vele túl sokat. Sokkal inkább más kérdések foglalkoztatják.*
-Nem akarod elmondani nekem, hogy hol vagyok? És persze, hogy merre tudok továbbmenni, mert nem ez volt az úticélom és elkéne jutnom valahova.

*A mosoly lehervad az arcáról, és egy pillanatra elvonja tekintetét a nőről, hogy a városra nézhessen. Hogyan is fogalmazzon?*
- Nos, azt hiszem, innen nem tudsz elmenni. Amit megtudtam, az annyi, hogy a hely neve Silent Hill, és valamilyen "démoni" hatalom miatt nem létezik kiút a városból. Ne nézz őrültnek, én sem hittem el, amíg magam nem láttam. Amúgy... Ashran a nevem.

*Most erre mit mondjon? Ha valamit mondani is akarna, biztos nem tudna összerakni egy értelmes mondatot. Egyelőre csak pislog nagyokat, nem is nagyon akarja elhinni, de a srác igenis komolynak tűnik, és amúgy is, minek szórakozna ilyennel? Főleg, hogy ha tehetné már ő is elment volna, talán nem Vicky az egyedüli. Azért persze hhitetlenkedik, mert olyan nincs, hogy nem mehet ki.*
-Biztos vagy te ebben? Miféle démoni erőről beszélsz? Mit ittál? Elég magas alkohol tartalma lehetett, ha ilyenekről képzelődsz. Bár nem tűnsz részegnek...most akkor mi??

- Nem ittam semmit, bár hidd el, hogy én örülnék a legjobban annak, ha mindezt csak képzelném vagy álmodnám. Szeretnék innen elhúzni, hiszen van, aki otthon vár engem, de nem lehet. Jártam a város határánál, végig mentem az úton, mindegyiken, ami erről a helyről kivezet, és mikor elértem a táblához, amin a város neve áll egy hatalmas szakadék tátongott a lábam előtt. A démoni erőt meg nem tudom, nekem is csak mondták... az itteniek, akikkel sikerült pár szót beszélnem, de magyarázatot semmire nem kaptam, mind csak valami démonokról meg halálról beszéltek... én sem értem.

-Na jó, az igaz, hogy már én is itt sétálgattam már nem tudom mennyi ideje, és valami szakadékkal én is találkoztam, de gondoltam rosszfelé mentem vagy valami hasonló. Az meg sem fordult a fejembe, hogy esetleg nem lehet innen elmenni. De mért? Habár az is igza, hogy elég fura alakok mászkáltak errefelé, de gondoltam emberek, csak kicsit zakkantak. De áááhhhh...ez akkor sem lehet igaz. Ilyen nincs. *hátradől a padon, próbálja felfogni a dolgokat, mertha ez igaz, akkor valószínű még egy darabig itt lesz.*
-Vicky vagyok. *mutatkozik be, miután rájött, hogy erre még nem került sor.*

- Én már úgy ahogy beletörődtem a dologba, és azon vagyok, hogy értelmes társaságot keressek magamnak, úgy látom megtaláltam a személyedben, és ezért örülök. Remélem, jól kijövünk majd, már ha igényt tartasz rám...
*ideges nevetés. Sosem volt egyedül, mindig voltak barátai és nem szeretné, ha ezen változtatna az a tény, hogy itt ragadtak*

-Ami azt illeti, az értelmes társaságot még nem találtad meg. Bennem aztán biztos nem. Szerintem. *sohasem kedvelték, meg nem is nagyon küzdött azért, hogy valaki a barátjának tartsa, vagy nem tudom, de az biztos, hogy mindig furcsának találták, de jó volt neki úgy, ahogy alakultak a dolgok. Jelenleg még mindig nem tudja felfogni, hogy minek van itt, és keresi az okokat de nem jut semmire.*
-Nem ülsz le?

*ahelyett, hogy válaszolna, inkább leül, kérés szerint, majd kisebb hallgatás után kifejti a véleményét*
- Figyelj, én nem ismerek... viszont szeretnélek megismerni. Úgy vélem, hogy ezen a helyen teljesen mindegy, hogy kik voltunk, vagy kik akartunk lenni. Itt minden előről kezdődik, és ehhez méltan egy új életet kaptunk, amit úgy alakítunk, ahogyan szeretnénk. Legalább is, ebben akarok hinni.